Aztán jött a tavaszi út lehetősége ugyanerre az úticélra, Ericeirába, és egyből elkezdtem azon agyalni, hogy itt az ideje, hogy megint megszökjek kicsit itthonról. Mivel a COVID-19 helyzet elég kemény volt Magyarországon, így nem voltam biztos benne, hogy ez lesz a legjobb időzítés. Majd egy nap sikerült beoltatnom magam, így hirtelen egyértelművé vált a döntés, hogy bepakolok és magam mögött hagyva az áprilisi havas esőt irány Portugália. Ott álltam 4 nappal a meghirdetett út előtt, repülőjegy, szállás és tervek nélkül, csak azt tudtam hogy jelentkezni akarok életem első GoBeyond utazására. Janóval két telefonhívást követően már minden el is volt intézve, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne lelépni egy hónapra és mindent utolsó pillanatban leszervezni. Két napos last-minute pakolást, PCR teszteket és munkatársakkal való egyeztetést követően egy sötét, pénteki hajnalon azon kaptam magam, hogy egy kisbuszban ülök három idegennel és robogunk Bécs felé a lisszaboni járatunkhoz. Idegenekkel, akik a második családommá váltak az együtt töltött négy hét alatt.
Mivel korábban már töltöttem egy kis időt Lisszabonban, a repülőből megpillantva a Cristo Reit mindig elfog a nosztalgia és úgy érzem hogy hazatérek. Ez most sem volt másképp, de azt nem gondoltam volna, hogy a szállásunkon még otthonosabban fogom érezni magam, mint bármikor ezelőtt. Mire megérkeztünk az óceánparti villánkhoz, a kandallóban már ropogott a tűz, a hűtőben pedig behűtött vinho verde várta a csapatot. A villánk közvetlenül a beach fölött volt, az óceánra néző tetőterasza gyorsan az esti beszélgetések helyszíne lett. Ahogy a ház előtt ülve ittuk a jól megérdemelt gin tonicot és hallgattuk az óceán morajlását, már tudtam, hogy ez egy életre szóló élmény lesz.
Az utazócsapatunk tagjai mind különböző szakmában dolgoztak, de valahogy mégis sikerült összeegyezteteni a napjainkat, és egy elég jó kis rutint kialakítani a kemény munkanapokra. A hullámoktól függően vagy egy szörf session-nel kezdtük a napunkat a napfelkeltében, vagy pedig egy kiadós reggelivel az O Pãozinho das Marias teraszán. Ez egy hagyományos portugál pékség, ami mindent kínál amiről csak álmodik az ember: pastéis de nata-t egyenesen a sütőből, croissant szendvicseket, vagy a legvadabb – de egészen mennyei – kombinációját a pão de Deus-nak (ez egy kókusszal bevont zsemleféle) sajttal és sonkával a frissen facsart narancslé és a gőzölgő kávé kísérőjeként. Napközben mindenki megtalálta a számára legalkalmasabb helyet a munkára; volt, aki a napsütötte kertben dolgozott, volt, aki inkább a csendes irodaszobát választotta, és olyan is, aki a közeli szörfshop külső teraszán telepedett le, ahol minden nap friss juice-okat és isteni ebédmenüket kínálnak. Aztán attól függően, hogy milyenek voltak a hullámok, egyből munka után, vagy naplementekor bevetettük magunkat az óceánba, ezzel a nap minden gondját-baját magunk mögött hagyva.
Portugália atlanti-óceáni partszakasza az egyik legszebb látvány a kövirózsákkal és a rózsaszín, sárga és lila virágú mezőkkel borított sziklafalakkal az aranyló homokú partok felett, amiket az azúrkék hullámok nyaldosnak. A házunk előtti partszakasz csak pár perc sétára található, így könnyű volt mindig akkor lemenni, amikor a hullámok a legjobbak voltak. Ericeirát Európa egyetlen World Surfing Reserve-jeként tartják számon, minden tudásszintnek megfelelő, egész évben elsőrangú hullámairól és partaszakaszairól híres. Az április az egyik legjobb hónap szörfözni, és elég szerencsések voltunk, mert minden nap ki tudtunk menni elkapni egy-két hullámot az egy hónapos ott tartózkodásunk alatt. Ha még sosem próbáltad, nem is tudom hogy szavakkal leírható-e az az érzés, amikor bemész a vízbe, elkezdesz evezni a line-up felé, közben a víz permetezi az arcod és a kristálytiszta óceán illata megtölti az elméd. Ebben a pillanatban az endorfin elönti az egész tested, és minden gondod hirtelen mérföldekre távolodik tőled.
Szörföztünk többek között a Matadouro zátonynál, Praia do Norte és Praia do Sul-nál a város két végében, Praia dos Pescadores-nél, ahonnan elbűvőlő kilátás tárul Ericeira kék és fehér házikóira, a Foz do Lizandro beach break-nél és Foz do Sizandro végtelen homokos partjainál. Bár én nem jelentkeztem szörf oktatásra, Janó mindig segített és tanácsokkal látott el a vízben, így sosem éreztem magam egyedül vagy éppen veszélyben. Az egyik emlékezetes session a világhíres és mindig nagyon zsúfolt Ribeira d’Ilhas-nál történt egy olyan napon, amikor mások valószínűleg a házat sem hagynák el, nem hogy beugranának az Atlanti-óceán viharos habjai közé. Az összes helyi szörfös káromkodva hagyta el a vizet, de a mi kitartásunk nem ismert határokat, mindenáron el akartunk kapni egy hullámot. A line-upba való rögös kijutás után – ami addigra már teljesen üres volt – az egyik legviccesebb sessionünk lett ez a szörfözés, ahol mindannyiunknak sikerült elkapnia jó pár hullámot. Egy másik felejthetetlen alkalommal addig szörföztünk, amíg ránk nem esteledett, jóval naplemente után, és nincs is annál szebb látvány, mint ahogy ahogy ott ülsz a szörfdeszkádon a tökéletes hullámra várva, a nap utolsó sugarai megcsillannak a türkiz víz felszínén, és a narancsszínű horizont lassan rózsaszínbe vált.
Az ételek, különösen a tengeri ételek iránti szeretetem megkérdőjelezhetetlen, így amikor az óceán partján járok, minden lehetőséget megragadok, hogy friss halat és rákféléket egyek. Szerencsére az utastársaim is mind nagyon gyakorlott szakácsok voltak, és a surf&work tripünk hamarosan gasztrofesztté nőtte ki magát. Kezdve a szimpla fokhagymás ráknál és grillezett douradanál, gyorsan elkezdtünk mindenféle halat, kagylót és rákot grillezni, amiket a helyi halpiacon szereztünk be, valamint kacsaláb kagylót, amit az egyik szörfoktatónk szedett. A gasztrokalandunk folytatódott a kirándulásainkon. Szombatonként általában pizzáztunk a helyi kézműves szpoton, ahol ínycsiklandó kovászos pizzát készítenek fatüzeléses kemencében Carvoeria dombjain. Volt aztán a kötelező megálló a helyi food truck-nál, ahol pão com chouriço-t (egy buci portugál kolbásszal töltve) árulnak, valamint végiglakomáztunk egy egész napot Lisszabonban, ahol kipróbáltunk mindent a Casa Portuguesa do Pastel de Bacalhau tőkehalas krokettjétől kezdve a Manteigaria pastéis de nata-ján keresztül egészen a Santini fagyijáig.
A szörf, alvás, munka, aztán megint szörf kombó egy dolog, de mindezt együtt csinálni a legcsodálatosabb emberekkel az, ami az egészet igazán különlegessé teszi. Hálás vagyok a régi és új barátokért, és készen állok a következő GoBeyond kalandra!
