Panama sokkal több mint egy csatorna

Utazási irodaként hivatásszerűen utazunk és keressük a jobbnál jobb úticélokat, de Panamára teljesen véletlenül esett a választásunk, egy akciós repjegy apropóján. Az ilyen jellegű felfedező útjaink célja, hogy felkeressük az összes izgalmasnak látszó helyszínt, majd kiválasztva a legjobbakat összerakjunk belőlük egy tökéletes útvonaltervet és felvegyük a kínálatunkba állandó úticélként. Panamán közel egy hét után még mindig úgy tűnt, hogy ide inkább nem szervezünk utat. Aztán egy csapásra minden megváltozott és azóta is a legextrább desztinációink között tartjuk számon…

Panamaváros egy nagyon érdekes mix Észak- és Dél-Amerika között félúton, minden szempontból. A belvárosi, üzleti negyed tiszta Miami, üveg felhőkarcolókkal és rendezett óceánparti sétánnyal. Az óváros pedig olyan, mint Havanna leghangulatosabb részei, klassz rooftop bárokkal, zeneiskolákkal és gyönyörű terekkel. A két kultúra közvetlen találkozása pedig egészen egyedi összképet ad a városnak. Még sehol nem láttam olyan gyorsétterem választékot, mint az egyik bevásárlóközpont food-courtjében, de egy tömbbel arrébb már a halsütödék versenyeznek egymással és merőkanállal mérik műanyagpohárba az isteni cevichét (citromlében marinált nyers hal). A csatornával együtt 2 nap alatt remekül bejárható és befogadható a hely, ami egyébként a világ legváltozatosabb flórájú fővárosa, még trópusi esőerdő is van benne.

Innen a Csendes-óceáni partvidékre mentünk szörfözni, de azt a részt nem tudjuk ajánlani. A vezetést szintén csak a nagyon gyakorlottak próbálják meg. Sok helyen vezettem már Indiától, Grúzián át, Marokkón keresztül Indonéziáig, de sehol nem féltem annyira mint itt. A hatsávos autópálya szélén cowboyokat is látni lóháton, míg a belső sávokban gigantikus amerikai nyergesvontatók előzik egymást tengelyig érő vízben a trópusi viharban. A partvidék nem különösebben szép, de a helyiek körében népszerű, akik pickupok környékén csoportusulnak, hűtőládákból söröznek, csirkét grilleznek és helyi slágereket hallgatnak. Nem feltétlenül rossz buli, de minket nem hívtak meg, és nem is tűnt úgy, hogy örülnének a jelenlétünknek.

Kicsit csalódottan mentünk tovább a Costa Rica-i határ felé eső Boquete-be, amiről minden helyi ódákat zengett. Mint kiderült, különlegessége első sorban abban rejlik, hogy viszonylag magasan fekszik, és ettől sokkal hűvösebb van, mint az ország nagy részén. Egyébként, ha járt már valaki az Alpokban, az Andokban, vagy bármelyik magas hegységben, akkor nem Boquete és környéke miatt lesz érdemes Panamába utazni…

Utolsó reményünk a karibi oldalon a Bocas del Toro szigetvilág volt. Menetrend szerinti szárnyashajóval hasítottunk a mangrove erdők közötti csatornákon, és amikor megérkeztünk a fő szigetre, éreztük, hogy megtaláltuk, amiért útnak indultunk. Cölöpökön álló színes faházak, jamaikai angolt beszélő fekete helyi lakosság és elképesztő természet fogadott minket. A 9 sziget között motorcsónak taxikkal lehet közlekedni, minden étteremnek, bárnak és szállásnak saját stégje van, amire kiállva gyakorlatilag éjjel-nappal kapunk fuvart. A türkizkék átlátszó vízben rikító tengeri csillagok, ráják és delfinek úszkálnak, akik úgy ugrálnak néha a hajók mellett, mintha direkt pózolnának a levegőben. Több szigeten sose járt autó, nincsen betonút és a pár száz fős helyi lakosságon túl olyan dzsungel burjánzik, amiben lajhárok élnek és kolibrik szívják az orchideákból a nektárt. A sűrű esőerdőt vékony fehér homokos parti sáv választja el a vibrálóan kék tengertől. Idén novemberben visszatérünk a legparadicsomibb szigetre, Bastimentosra, hogy egy hétig egy teljesen önellátó, off-grid resortból járjunk minden nap szörfözni és halászni a szigetek között.