Út a vadonba – Tanzánia motoros expedíció

Amikor elkezdtük tervezni a tanzániai motoros utunkat, ezek az álmok adták az egyik fő inspirációt: nemcsak látni akartuk Afrikát, hanem valóban átélni, motorral áthaladni a nyílt szavannákon, megállni ott, ahol a mindennapi élet zajlik, beszélgetni az emberekkel, és a saját tempónkban figyelni, ahogy a Kilimandzsáró a nap járásával együtt változtatja a színét. Az alábbi beszélgetésben Major Norbert, tapasztalt világjárónk és régóta velünk motorozó travel expertünk mesél arról, milyen Afrikát nyeregben ülve, jócskán a kézenfekvő útvonalakon túl megismerni.

Miért Tanzánia az egyik legnépszerűbb desztinációnk?

Szerintem sokakban ott van egy egészséges félsz, hogy egyedül belevágjanak Afrikába, ugyanakkor legalább ekkora bennük a kíváncsiság is: milyen lehet valójában. És elárulom, nagyon-nagyon jó. Tanzániában egyszerre kapod meg a kényelmet és azt az afrikai valóságot, ami nem steril és nem kisimított: poros utak, falvak, hétköznapi élet. Ez a kettő együtt adja az erejét. Ott van a természet, az állatok, a szavanna, minden, amit Afrikáról elképzelsz — nem véletlenül hívják az emberiség bölcsőjének. Ez az a hely, ahol tényleg érzed, hogy valami alapvetőhöz kapcsolódsz vissza.

Elég sok helyen motoroztál már a világban, Tanzánia hol szerepel a te személyes térképeden? 

Az egyik abszolút kedvenc helyem. Nagyon nagyon izgalmas tud lenni a semmi közepén motorozni, ahol tényleg fogalmad sincs, mi jön a következő kanyar után. Egyik pillanatban iskolás gyerekek intéznek támadást az utolsó csokidra, a következőben már, gnúk és gazellák között motorozol a végtelen szavannán…hatalmas élmény.

Az emberek is sokat hozzátesznek ehhez: kedvesek, alázatosak, kíváncsiak, de sosem tolakodók. Egyszerűen csak szeretnék tudni, mit keres ott ez a furán világos bőrű figura. Egy mosoly szinte mindig elég ahhoz, hogy megtörje a jeget. És akkor ott vannak a szállások is: a tripjeink egyik legszebb szállása pont Tanzániában van. A Chele Chele egészen különleges, ízléses, nyugodt, és tökéletes ellenpontja a napközbeni kalandoknak.

Milyen előítéletekkel érkeznek leggyakrabban a résztvevők Afrikába, és ezek közül mi dől meg legelőször?

Szerencsére az utasaink nagy része eleve nyitott és kíváncsi, de természetes, hogy a biztonság és a minőség kérdése sokaknál ott motoszkál az elején. Ez általában addig tart, amíg meg nem érkezünk az első szállásra. Ott rendszerint leesik az álluk, és akkor áll össze a kép: oké, itt minden rendben van, jó kezekben vagyunk, és ez a trip tényleg izgalmas lesz.

Mi volt számodra a legnagyobb meglepetés Afrikában, amikor először ide jöttél?

Sokat utazom, inkább kíváncsi és alkalmazkodó típus vagyok, mint meglepődős. De ha mégis mondanom kellene valamit, akkor a szolgáltatások minősége és az emberek rugalmassága volt az, ami igazán feltűnt. Van egyfajta lazaság mindenben, amihez idő kellett hozzászokni, főleg time managementben. Ott az idő nem egy merev dolog, egy óra nem feltétlenül hatvan perc, és ezt nem hanyagságból, hanem egy teljesen más szemlélet miatt kezelik így. Erre nem volt egyszerű átállni.

Miért alkalmas a motorozás arra, hogy lebontsa az „Afrika-mítoszt”?

Azért, mert motoron az igazi Afrikát látod, nem a kirakatot. Nem a turistáknak kitalált programokon mozogsz, hanem olyan helyeken, ahol alig járnak látogatók. Bementek falvakba, ahová ritkán téved idegen, és azonnal érzed az emberek őszinte kíváncsiságát. Az állatok sem „megszokott látványosságok”: tényleg vadak. Nem kéregetnek, nem közelednek, hanem megijednek és elszaladnak, pont úgy, ahogy kell. A Kilimandzsárót pedig nem egyetlen ikonikus pontról látod, hanem minden oldalról, különböző fényekben, különböző helyzetekben. Mindezt úgy, hogy közben végig biztonságban vagy, ha bármi történik veled vagy a motorral, ott van mögötted a csapat, akik végig figyelnek, segítenek.

Mennyire nagy kihívás a terep? Mi az az afrikai tényező, amire egy európai off-roados nincs felkészülve?

Magabiztos motoros tudás kell hozzá, és sokat segít, ha van némi off-road tapasztalatod is. Hosszú napokra kell készülni, meleg lesz, porosak az utak — de ettől válik igazán izgalmassá. A túra nagy része abszolút teljesíthető, a legtöbb motoros gond nélkül végigcsinálja, egy-két trükkösebb szakasz van, ahol jobban oda kell figyelni. Az „afrikai faktor” szerintem leginkább a hőség és a por, és mindig figyelj a zebrára, nem a gyalogosok miatt, hanem hogy el ne üss egyet sem. Mármint az állatot.

Van olyan helyi szokás vagy gesztus, amit érdemes ismerni, hogy ne csak turista legyen az ember?

Abszolút. Az egyik legfontosabb kifejezés a „pole-pole”, ami nagyjából annyit jelent: lassan-lassan. Hova sietsz, miért sietsz, nyugi — vakáción vagy. Náluk az idő teljesen szubjektív, sőt sok helyen olyan érzésed van, mintha nem is igazán létezne. Nem rohannak sehova, mert nincs miért. Ez leginkább nekünk, nyugatiaknak szokatlan, akik megszoktuk, hogy mindennek percre pontosan történnie kell. Ez a hozzáállás szépen összecseng egy másik ismerős kifejezéssel is: Hakuna Matata. No worries.

Mennyire nyitottak a helyiek a motorosokra?

Teljesen nyitottak, ők is motoroznak, ez náluk a mindennapok része. Ami inkább feltűnő, az a kontraszt köztünk és köztük. Mi, európaiak hajlamosak vagyunk túlkészülni mindent: bukósisak, kesztyű, protektor, csúcskategóriás kabát, nadrág, bakancs, és ha a gumin kicsit kopott a minta, már vakarjuk a fejünket. Ehhez képest ott simán látsz három embert egy motoron, papucsban, egy shukában (maasai viseletben), húszéves, teljesen slick gumival, amin már nyoma sincs barázdának — és mennek ugyanazon a terepen, ugyanazzal a tempóval. Néha gyorsabban is. Ezt nézni önmagában élmény. És közben óhatatlanul elgondolkozik az ember: vajon am I overthinking life?

Mi az az élmény, amire a résztvevők a leggyakrabban emlékeznek vissza?

Először mindig az emberek – a nyitottságuk, a melegségük, az a természetes kíváncsiság, amivel fogadnak. Teljesen mindegy, milyen eldugott helyen állunk meg, mindig akad egy maasai vagy egy gyerek, aki érdeklődve figyeli, hogy ezek a fura bácsik vajon mit csinálnak itt. És ami külön vicces, hogy még a kutyák is nyugodtak, chillek és barátságosak. Emellett persze ott van a természet és az állatvilág, ami szintén mélyen megmarad mindenkiben. Zebra­csordák, zsiráfok, néha elefántok, gazellák mindenfelé. Végül is ezért jössz Afrikába, nem?

Ha csak egy dolgot lehetne hazavinni Tanzániából a motorozáson kívül, mi lenne az?

Ez nagyon egyszerű, pole-pole és hakuna matata.