A “free” a freeride-ban: Grúzia

A GoBeyondnál évtizedek óta üldözzük a jó havat, néha egészen a térkép széléig utazva érte. Minden úti célban az eredetiséget értékeljük a legjobban — azt az élő, gazdag örökséget, ami igazán karaktert ad egy helynek. Grúziában, Európa keleti peremén ez a két dolog meglepően jól összeér: brutál jó hó és egy elképesztően erős, vendégszerető kultúra. Az alábbi beszélgetésben túravezetőnk, Levi mesél arról, miért lett ez az ország az egyik kedvenc pontunk a hó-térképen.

Mi a legelső benyomás, ami freeride-osként ér Grúziában?

A Kaukázus adottságai és az a hó, ami az utóbbi években itt leesik, együtt teszik igazán különlegessé Grúziát. A síelés kicsit időutazás is: nem steril, tökéletesen kiépített pályarendszerek között mozgunk, hanem egy autentikus környezetben, ahol a hegy még nem lett teljesen megszelídítve. Nem lepték el a szállodák, síresortok, liftek és kész megoldások. Nekem nagyon sokat jelent, hogy a szabadság megélésének a lehetősége jóval erősebb, mint sok nyugat-európai helyen.

Milyen terepviszonyokra és hóminőségre lehet számítani?

Most épp egy olyan időszakot él a Kaukázus, amikor a globális felmelegedés paradox módon inkább segít a havas teleken. A régió pont több nagy légtömeg találkozásánál fekszik: délről jön a Fekete-tenger meleg, nedves levegője, északról a sztyeppék hideg, száraz légtömegei. A melegebb tengerek több nedvességet párologtatnak, ez a nedvesség hideg levegővel találkozva extrém csapadékká válik, mivel a Kaukázus magas régióiban télen még mindig bőven fagypont alatt van a hőmérséklet. Ezért látunk most hosszabb, stabilabb havas időszakokat, nem csak egy-egy jó napot.

Milyen biztonsági protokollokat követtek a túra során?

Jó hegyivezetőkkel nincsen szükség külön protokollra – A terep önmagában nem kíván extra sí- vagy snowboardtudást, ami viszont nagyon fontos, hogy tisztában legyen vele, hogy a Kaukázus egy nyers, vad terep, ahol kulcsszerepük van a hegyivezetőknek. Ma már Grúziában is ugyanazt a minősített hegyivezető-képzést végzik el a guide-ok, mint az Alpokban, ugyanazoknak a feltételeknek felelnek meg, magasan képzettek. Aki ide jön síelni, tényleg jó kezekben van.

Milyen szerepe van a helyi kultúrának és vendégszeretetnek a túra során?

Magashegyi legelőkön és kisfalvakban autentikusan találkozol az ott élő emberekkel, ez fontos kitétel. A hegyi falvakban, ahová síelni járunk laknak emberek, csomó esetben ők fogadnak be és adnak szállást, körülvesznek a kedves és őszinte vendégszeretetükkel.

Van olyan tradicionális grúz élmény vagy étel, amit kifejezetten ajánlasz a résztvevőknek?

A vendéglátás Grúziában nagyon erős része az élménynek, a nap végén minden este frissen, helyben készült ételek várnak. A grúz konyha alapjai egyszerűek – hús, tojás, sajt, paradicsom, paprika –, de minden friss, roppanós, ízben gazdag és fűszeres. Ezek variációiból áll össze az egész konyha.

Jó boraik vannak, jók a zöldségek, vidéken minden tele van kis kertekkel és igazi piaci kultúrával, kistermelőkkel. Ami kihagyhatatlan, az a khinkali, ami eredetileg a hegyi régiókból származó grúz étel:  It is made of twisted knobs of dough, stuffed with meat, fish or vegetables and spices. Ezt minden étteremben megtalálhatod, de szerintem itt a hegyen a legfinomabb, frissen és fűszeresen, ahogyan itt készítik.

Van olyan élményed Grúziából, ami különösen megmaradt?

Egyik este ebben a tipikus grúz kőtornyokkal teli faluban sétáltunk síelés után nem túl későn este gyönyörű hóesésben, hogy vacsorázó helyet kerestünk. Az úton a hóesésből kibontakozva szembesétált velünk 2-3 ló , egyedül, gazda nélkül, leálltak mellettünk, mintha hozzánk jöttek volna. Megsimogattuk őket, hagyták hogy abajgassuk őket picit, aztán mentek tovább. Amikor végeztünk a vacsorával, úton hazafelé ugyanez a két ló odatipegett hozzánk, mintha jöttek volna egy félbeszakadt beszélgetést folytatni. Akkor már kértünk tőlük egy szelfit is.

Egy másik alkalommal egy kicsi falu mellett autóztunk a grúz sofőrünkkel, aki kérdezte, hogy nem vagyunk-e éhesek, mert ő beszaladna egy pékségbe kenyérért. Vele tartottunk, és egy kívülről teljesen szokványos péküzletbe belépve teljesen meglepődtünk. Középen egy mély, kör alakú agyagkemence, az úgynevezett tone állt, és emberek elképesztő ügyességgel tapasztották a tésztát a belső falára, shoti kenyeret készítve. Az egész olyan volt, mintha hirtelen visszarepültünk volna az időben 400 évet.

Hogyan változott szerinted az elmúlt években a freeride iránti érdeklődés itt, a Kaukázusban?

Itt is találni szépen kivitelezett jó szállásokat, meg kartondobozokat is. Fejlődik, modernizálódik, de autentikus továbbra is. Mi ezeket a helyszíneket keressük, amik még elvarázsolnak, mert olyan csodákat találsz itt az érintetlenségben, ami manapság egyre kevésbé jellemző.

Mit gondolsz, miért érdemes más freeride-fanatikusoknak is Grúziát választaniuk?

Mindig kevés a turista, végtelen lehetőség, mindig találsz friss havat, extrém hegyoldalak, adrenalin booster. Az is különleges benne, hogy még élőben látod, hogyan alakul, változik egy posztszovjet ország, mintha a történelmet követnéd testközelből. És ami igazán megmarad: az emberek nyitottsága és természetes kedvessége, ami valahogy érintetlenebb, őszintébb, mint amit Nyugat-Európában megszoktunk.