A legboldogabb ember a sarkkörön túli vadonban él egyedül

Valódi téli csodavilág, vastag hótakaró borít mindent, a kristálytiszta levegő kicsípi az arcokat, a végtelen erdők tele vannak mesekönyvekbe illő állatokkal, és ha már itt tartunk, a Mikulás is errefelé rezidens…

Nem csoda, hogy egyre többen vágynak ide – ki a lenyűgöző tájak miatt, ki a rénszarvasok és huskyk közelségéért, mások pedig a síelés vagy épp a sarkvidéki éjszaka misztikuma miatt. A turizmus pedig természetesen reagált erre a keresletre: Lappföld már nem csak a kalandorok titkos paradicsoma, hanem az utazási irodák egyik kedvenc célpontja is. A tömegeket kiszolgáló hotelek a repülő érkezésétől a repülő indulásáig fogják a kezed, egyenoverállokba öltöztetnek és csapatostul szállítanak a látványosságokhoz előre megkomponált pontos menetrend szerint. Az extrém körülmények miatt érthető, és indokolt, hogy az ember ne hátizsákos felfedezőként képzelje az itt tartózkodását. 

Ám a tömegturizmus kitaposott útjait mindig érdemes elhagyni, ha valóban meg akarjuk ismerni ezt a különleges vidéket. A valódi Lappföld nem a hotel előtti fotóponton, hanem a hómezők végtelen csendjében, a befagyott tavakon, a saját kézzel rakott tűz mellett bontakozik ki igazán. Ahol a hideg nem ellenség, hanem az élmény része.

Az Ivalóba tartó gép tele, akárcsak a visszainduló. Leszállás után hömpölyög a világ minden tájáról érkező turistaáradat, a tömegtől távol pedig egy ember várakozik, éppen ránk, ő Petri, a következő napjaink házigazdája. Első dolgunk, hogy letudjuk a hét utolsó bevásárló körét, és összeszedjük a felszerelésünket. Petri mindent előkészített: bélelt gumicsizmák, kantáros nadrágok, vastag kabátok, balaklavák, sisakok, egyujjas kesztyűk sorakoznak előttünk. Minden tiszta, jól karbantartott, sok cucc teljesen új.

Az otthonunk a következő 5 napra a sarkkör fölött többszáz kilométerre található Inari-tó lesz. Lappföld legnagyobb tava több mint 3000 szigetet rejt, vizét pedig télen olyan vastag jég borítja, hogy a felszínén zajlik a helyi közlekedés: utakat jelölnek ki rajta és táblák mutatják, hogy merre lehet menni. A főhadiszállásunkat nyáron csónakkal, télen snowmobillal lehet csak megközelíteni, a legközelebbi út 7 km-re található.

Petri gyerekként minden iskolai szünetet ezen a vidéken töltött a nagyszülei nyaralójában, a tó vizén csónakázva, horgászva és a természetet járva. Iskolái befejezése után közel tíz évig dolgozott Rovaniemiben, Lappföld fővárosában, különböző biztosítási és  ingatlanügyi munkakörökben. A városi élet azonban sosem tette igazán boldoggá, kezdetben csak hétvégente menekült a hétköznapokból a vadonba, de egy idő után már egyáltalán nem akart visszatérni a városba. Így végül meghozta a döntést: végleg kiköltözött a természetbe. Minden egyes faépület, ami itt fogad bennünket, Petri keze munkáját dicséri, a vendégházaktól kezdve a szanuáig. Az egyetlen épület, ami már Petri előtt itt volt, egy kétszáz éves számi ház, aminek a képét még a helyi múzeumban is őrzik, és ami ma már közösségi térként, étkezőként és Petri otthonaként szolgál.

A vele töltött idő egyszerre kikapcsolódás és kaland, de emellett óriási lecke is: a természet nem csak az otthona, hanem a hűtője, a vízcsapja és az áramforrása is. Már 20 éve nem vesz sem húst, sem halat – csak azt eszi és kínálja, amit maga fogott vagy lőtt. Nem mellesleg, remekül főz! Rénszarvas- és jávorszarvashúsból készült fogások, ropogós rántott hal, házi levesek, saját készítésű rebarbaradzsem, pazarlás pedig itt nem létezik. 

Ilyen környezet ágyaz meg azoknak a csodálatos programoknak, ami miatt egyébként elindultunk Lappföldre. Mindenhová snowmobillal megyünk. Míg a szállodai túrákon 30 km-t csordogálnak a vendégek korlátozott teljesítményű gépeken, mi az öt nap alatt kb. 250 km-t teszünk meg Petri 600 köbcentis masináival. A tavon a kényelmes utazótempó 60 km/h, és nincs is jobb érzés, mint a végtelen fehérségben suhanva felfedezni a vidéket. Ha kedvünk szottyan, előkapjuk az erdei síléceket, amiket egyszerűen a gumicsizmára csatolunk, és nekivágunk a tundrának – akár északi fényt vadászni.

Petri mindent tud erről a tájról, és szívesen tanít is: megmutatja, hogyan kell lékhorgászni, tüzet rakni, vagy épp merre nem érdemes járni, ha nem akarunk jégbe szakadni. (Az olykor mínusz 30 fokos hőmérséklet ellenére pataktorkolatoknál vagy áramlatos helyeken vékony tud maradni a jég.)  A husky szánozás szenzációs érzés, a kutyák elképesztő lelkesedéssel húznak, legalább 20 km-t megteszünk a csodás havas tájon. A sok szaunázás is a program elengedhetetlen része, akár napszaktól függetlenül. Az öt nap alatt legalább egyszer a hot tubot is feltöltjük és befűtjük, ami többnapos projekt: léket vágunk, vizet szivattyúzunk a tóból, aztán 24 órán keresztül fűtjük, mire tökéletes lesz. Itt semmi sem gombnyomásra működik – a létezés maga is egy folyamatos munka, de épp ez benne a varázslat.

Amikor azt hiszed, hogy az északi fény lesz a legnagyobb élményed, de rájössz, hogy valójában egy ember, aki a semmi közepén él boldogan a kutyájával, azt jelenti, hogy jól utaztál! Egy ilyen hely és egy ilyen életforma után már nem ugyanazzal a szemmel nézel a világra – kicsit több leszel, kicsit máshogy látsz mindent. Kivéve persze a lila-zöld fényeket… azokat sajnos ott kell hagyni.