A National Geographic felvételein csodálhattam, most pedig átélhettem a freeride sínekkel

Janóval 2006-ban találkoztam először egy freeside versenyen Franciaországban, ahol hamar kiderült, hogy nem csak szóban, de a lécen is egy nyelvet beszélünk.  Amikor pár év elteltével megtudtam, hogy a GoBeyond freeride tábort szervez, az elsők között jelentkeztem. A francia út legalább annyira szólt a jó közösségről és a rendhagyó programokról, mint a sport gyakorlásáról, így nem meglepő módon örök hűséget fogadtam nekik.

Azóta minden freeride úton részt vettem, amit a csapat szervezett: jártunk Franciaországban, Ausztriában, Svájcban, Grúziában, Olaszországban és Japánban is. A freeride sí azóta túrasível bővült, ami végképp megunhatatlanná teszi számomra a sportot. Ezzel a módszerrel olyan érintetlen területekre is eljutottam, amiket korábban csak a National Geographic felvételein csodálhattam. 

Az egzotikusabb helyekre még inkább érvényes, hogy jobb csapattal érkezni mint magányosan. Grúziában 4000 méter feletti csúcsokra például sokkal körülményesebb, és kevésbé szórakoztató egyedül feljutni, mint az olyan tapasztalt és biztonságot nyújtó túravezetőkkel, akik a GoBeyondnál kísérnek bennünket. A freeride sí nem veszélytelen sport, így az utóbbi különösen fontos tényező. A GoBeyond saját, valamint lokális túravezetői mellett olyan túraútvonalakon megyek végig, amikről egyedül nem lenne kellő ismeretem.

Családosként egyébként az Európán belül elérhető magashegyi területeket kedvelem leginkább, így mindig lesem a francia és olasz utakat. Furcsamód azt tapasztalom, hogy a fiatalabb generációk még nem kaptak rá erre a sportra, pedig biztos vagyok benne, hogy az ő adrenalinigényüket is az egekbe dobná a freeride síelés.