Powder, onsen, ramen, repeat – Freeride Japánban

Aki egyszer belekóstolt a japán hóba, az onnantól mindig egy kicsit visszavágyik.  Japán, különösen Hokkaidó, a freeride síelők Mekkája. Nemcsak a tízméteres havak miatt (bár az is elég meggyőző), hanem mert minden nap olyan, mintha egy másik világban csúsznál. A vulkánok, a freeride lehetőségek, az onsenek, a ramen és a szinte már zen-szerű hóesés olyan élményt adnak, amit Európában egészen egyszerűen nem lehet megtalálni. 

A szállásunk egy barátságos, fából épült riderház közvetlenül az Annupuri gondola közelében, szó szerint két perc csattogás a bakancsban, és már a felvonón vagy. A ház japán tulajdonosai nem csak tudják, hogyan kell vendéget fogadni, hanem művészien művelik is: meleg papucsok várnak az ajtóban, a közösségi tér tényleg közösségi, és ha szerencséd van, este valaki spontán whisky kóstolót rögtönöz.

Az étkezések itt is hozzák azt a nyugodt, figyelmes japán hangulatot, amit már a ház többi részéből is ismersz. Ha szeretnél, leülhetsz tatamira, de senki nem néz furán, ha inkább egy széket választasz. A reggeli és vacsora minden nap friss alapanyagokból készül, változatos és mindig helyi – mintha egy csendes, japán kisvendéglőbe csöppennél, ahol minden fogás mögött van egy kis gondoskodás.

Hokkaidó, Japán legészakibb szigete, télen olyan, mintha egy fehérre festett másik bolygóra érkeznél: vulkánokból nőtt hegyek, nyírfaerdők, és végtelen hómező. A Szibéria felől érkező fagyos levegő és a csendes-óceáni páratartalom olyan kombinációt alkot, amitől minden freerider szeme bepárásodik. A mennyiségről pedig még nem is beszéltünk: 2025-ben például 12 óra alatt 2,5 méter friss hó esett, ezzel 6 méteressé duzzasztva a hóalapot.

Alpesi sziklatömbök vagy gleccserek helyett itt vulkánokon csúszol lefelé, ritkás, fehér törzsű nyírfaerdők között kanyarogva. A terep játékos, változatos, és különlegesen természetközeli,  az élmény nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is flow-ba visz.

A felvonónál nem kérdés, hogy van-e aki segít beszállni, elmagyarázni, mi hogyan működik, vagy udvariasan megbizonyosodjon róla, hogy rendben vagy-e. A bakancsodat nem csak odadobod egy sarokba, hanem beállítod a szárítóállomásra, ami gondoskodik róla, hogy másnap reggel pont olyan legyen, mintha új lenne. A kabinodban külön hely van a felszerelésnek, a síszoba pedig inkább űrtechnikai központnak tűnik, mint tárolónak. Mindenre van egy kütyü, ami működik, és minden mögött ott van az a láthatatlan szervezettség, amitől az egész nyugodt és gördülékeny lesz.

Ráadásul Hokkaidón van a központja Taro Tamai világhírű műhelyének is, ahol kézzel készített sílécek és snowboardok születnek. Ezek nem csak sporteszközök, hanem mozgó műalkotások, és ha szerencséd van, akár ki is próbálhatsz egyet.

És ott vannak az onsenek – természetes melegvizű fürdők, amikhez szó szerint besíelsz. Lecsattintod a lécet, beakasztod a bakancsot a szárítóba, elpakolod a cuccod a rendezett kis szekrénybe, és már csobbansz is a 38 fokos gőzbe. Teljes regenerálódás, nulla stressz.

Japánban nincs klasszikus értelemben vett hüttézés. Nincs gőzgombóc, nincs túlárazott hotdog. Helyette van ramen, meg wagyu steak. Meg tenger gyümölcsei, karagé, gyoza, foodtruck park Niseko közepén, ahol úgy válogathatsz a fogások között, mintha egy gasztrofesztiválra estél volna be síbakancsban. Ráadásul mindez normál árakon történik, nem az „aludjunk inkább az autónkban” kategóriában.

A pályák mellett mindenhol találni automatákat, de itt ezek nem csokiszeleteket köpködnek: tűzforró, friss leveseket adnak ki, amiket két csúszás között is le lehet tolni állva, hóesésben, sisakban.

A nap végén pedig nem a klasszikus aprés-ski dübörög, hanem valami sokkal stílusosabb: bakelitlemezes listening bar, ahol japán whiskeyket lehet kóstolni és jazz szólókra bólogatni, miközben lassan visszamelegszik az arcod.

Japán minden évben ad valami újat ízben, hangulatban, odafigyelésben, sportélményben. Ezért megyünk vissza, és ha egyszer velünk tartasz, valószínűleg te is érteni fogod, miért.