Szülinapikívánság-kiruccanás

Travel Expert

Egy 18 fős társaság rátalált a tökéletes ajándékra: buja vulkanikus tájak, rejtett lagúnák, szörfözés, gasztronómiai élmények és bulik – egy születésnapi történet az Azori-szigetekről, amit biztosan évekig mesélni fognak.

Áttekintés

Úti cél

São Miguel, Azori-szigetek, Portugália

Résztvevők

19 fő

Időtartam

6 nap / 5 éjszaka

Szezon

Május

Budget

~€1,140/person

Brief

Egy szoros baráti társaság egy emlékezetes utazással szerette volna megünnepelni egyikőjük születésnapját. Olyan élményre vágytak, ahol kevés turistával találkozhatnak, és az Azori-szigeteket választották, ahol tudták, hogy számíthatnak a helyismeretünkre. A születésnapos korábban egy szörftáborunk keretei között járt már itt, és fantasztikusan érezte magát. Ez alkalommal a szokásos táborunk időtartamánál rövidebb idővel terveztek, és a szörfözés helyett túrázásra, a helyi gasztronómia és éjszakai élet felfedezésére helyezték a hangsúlyt.

GoBeyond_Azores_tailor_made

Megvalósítás

A nyugodtabb program érdekében a napi szörfedzések helyett csak néhány szörfórát iktattunk be a napjaikba, hogy megismerkedhessenek a sporttal. Emellett nagy hangsúlyt fektettünk a túrázásra, és a sziget lenyűgöző természeti csodáinak felfedezésére. Figyelembe véve a helyi konyha iránti vonzalmukat, az út során kiemelt helyet kaptak a gasztroélmények. A legjobb helyi éttermekben étkeztek, és egy felejthetetlen szabadtéri grillezésen vettek részt egy vízesés mellett. A kalandban helyet kapott egy gin múzeum, és egy ananászültetvény meglátogatása is, ahol frissen facsart ananászléből készült piña coladat kóstoltak. Felejthetetlen születésnap – pipa!

GoBeyond_Azores_tailor_made
GoBeyond_Azores_tailor_made
GoBeyond_Azores_tailor_made
GoBeyond_Azores_tailor_made
01 / 04

02 / 04

03 / 04

04 / 04

Szörfutak

São Miguel, Azori-szigetek, Portugália

Azori-szigetek szörftábor

1 440 €

2025. szept. 26 → okt. 3
2026. ápr. 18 → 25
2026. okt. 3 → 10

Tovább

További szörf utak és outdoor kalandok

Szörfutak

General Luna, Siargao, Fülöp-szigetek

GoBeyond | Surf Camp | Philippines GoBeyond | Surf Camp | Philippines

Fülöp-szigetek szörftábor

1 990 €

2025. okt. 23 → nov. 1

Kalandtúrák

Leogang, Salzburg, Ausztria

GoBeyond_Austria_Outdoor_Retreat GoBeyond_Austria_Outdoor_Retreat

Ausztria outdoor retreat

1 190 €

2025. aug. 24 → 27

Kalandtúrák

Svolvær, Lofoten-szigetek, Norvégia

GoBeyond | Outdoor Camp | Lofoten GoBeyond | Outdoor Camp | Lofoten

Lofoten outdoor tábor

1 990 €

2025. júl. 29 → aug. 3

Szörfutak

Aourir, Marokkó

GoBeyond Morocco Surf Camp GoBeyond Morocco Surf Camp

Kalandtúrák

Körutazás Izlandon Reykjavíkból Reykjavíkba

GoBeyond Iceland Vanlife Tour GoBeyond Iceland Vanlife Tour

Izland vanlife körutazás

2 190 €-tól

2026. jún. 23 → 30

Szörfutak

Imsouane, Marokkó

GoBeyond Morocco NYE Surf Camp GoBeyond Morocco NYE Surf Camp

Marokkó NYE szörftábor

1 390 €

2025. dec. 27 → 2026. jan. 2
01 / 06
02 / 06
03 / 06
04 / 06
05 / 06
06 / 06